Olvasási idő: 7 perc

Sokféle szerepünk van: gyerek, unoka, anya, apa, társ, munkatárs, stb. De mi történik, ha ezek nincsenek összhangban? Erről fogok ma mesélni, kicsit másképp. Egy több személyazonossággal dolgozott ügynökként.

Kezdjük a legelején, hiszen én is voltam gyermek valamikor régen. Először a családom nevelt, majd miután édesanyám mellrákban meghalt, az apán kitagadott. Útban voltam neki. Útban a húgom bántalmazásához. Pontosan tudta, hogy olyan útra léptem, ami által veszélyes voltam rá nézve. Karatét tanultam, belemerülve, mindent alaposan megtanulva. Már akkor az a maximalizmus jellemzett, ami utána rendőr-nyomozóként és ügynökként is.

Igaza lett, nem sokkal később pont ez a tudásom és az általa szerzett magabiztosságom segített, hogy szembeszálljak vele egyedül és elhozzam tőle a húgom. De ez csak egy szerep volt.

Nagypapám nevelt onnantól és itt egy személyben voltam unoka és gyerek, ő pedig nem csak a nagypapám volt, hanem az apukám helyett apukám is. Elsősorban amit megtanultam tőle az a becsületesség és az ártatlanok védelme. Az öreg, ahogy sokáig hívtam, pedig nagyon utálja, katonai rendészparancsnok volt nyugdíjazásáig. Jó pár kényes ügyben vett részt. Csoda, hogy ügynök lett az unokája? Dehogyis! Az ő történetein nőttem fel, ezt ismertem a gyerekmeséken kívül.

Próbálkozások apaként és társként

Amikor elvégeztem a főiskolát és láttam, hogy a kollégáim sorban megbuknak a társ és apa szerepében, eldöntöttem, hogy nálam máshogy lesz. Családot akartam előbb, mielőtt a rázósabb ügyeket elkezdem. Ugye mondanom sem kell, hogy befürödtem vele én is. Persze, hiszen akivel örömmel lett volna, még éppen hogy csak elvégezte a gimnáziumot, dehogy gondolt még családalapításra. Pontosan tudtam merre van, de úgy éreztem, hogy nincs időm.

Ha az apa és a társ szerepét nézzük tovább, akkor ugorjunk közel 10 évet és intézzük el, hogy a gyermek, akit az anyja nem akart, főleg nem az apját, az apja nevére kerüljön és így a nő ne tehessen semmit. Tisztában vagyok vele, hogy pocsék társ voltam, hiszen hetekre tűntem el a munkám miatt és sokszor éjjel kerültem elő olyan állapotban, hogy semmire nem vágytam, csak forró zuhanyra és ágyra. Ki is tett egy ilyen hazaérkezésem után, akárcsak a többi nő, akiktől hála az égnek nem született gyermekem. Ő pedig bebizonyította, hogy minden pénzem ráment volna, ha a többiek is szültek volna nekem.

“Ne veszítsd el önmagad”

De most mégsem ezek a szerepek a legfontosabbak, mert ezeket így vagy úgy, mindenki ismeri. S ezekből azért egy hétköznapi embernek aránylag könnyű helyrerázódnia.

Nem úgy egy olyan embernek, akit a vállalt munkája arra kötelez, hogy több személyazonossága legyen. Először azt hittem, hogy jó móka lesz és sok rosszfiút elkaphatok majd, többet mintha továbbra is járőr maradtam volna.

Az első meglepetés az első munkanapomon ért. Behívott az akkori parancsnokom:

• Komolyan gondolod a munkát?
• Igen, természetesen!
• Akkor az legelső feladatod, hogy elfelejtsd a saját neved. Úgysem fogja senki tudni a családodon és a kollégáidon kívül!
• …és a barátaim?
• Tanuld meg, fiam: egy ügynöknek nincsenek barátai, csak ellenségei, kollégái és családja, azaz apja, anyja, nagyszülei és testvérei. Ha másban gondolkodsz, inkább most lépj le!

Maradtam! Elkezdtem a munkát ugyanazzal a maximalizmussal, ahogy tanultam a harcművészeteket és elvégeztem a főiskolát és utána a tanfolyamokat.

Az első hónapban még örömmel nézel a tükörbe. Aztán elkezdesz megváltozni. Reggel felkelsz és egy másik ember néz vissza rád. Egy olyan arc, amit mindig utáltál, mert szakálla van! Szemüveget hord, pedig téged már karate közben is zavart és ezért már középiskolában kontaktlencsére váltottál. De hát ha ez van, akkor ez lesz ma. Elrakod az irataid, de előtte megnézed, hogy milyen nevet kell mondanod bemutatkozásnál.

Eleinte aggódsz, hogy el ne rontsd, aztán pár év múlva, a 10. személyazonosságnál, már simán megy. Beülsz a maszkmester székébe és várod mi sül ki belőle. Milyen lesz a szemed, hajad, lesz-e szakállad vagy csak borostád. 10 perces munka, de előtte 2 órát ülsz a maszkmesternél.

Nézz szembe önmagaddal

Aztán egy nap bejelentik, hogy most már pihenned is kellene normálisan és holnaptól szabin vagy 1 hétig. Hurrá, de jó!

Csakhogy kinyitod az öltözőszekrényed és nem tudod mit vegyél fel. Milyen az eredeti stílusod. Van egyáltalán?
Kinyitod a fiókot, hogy kivedd a lakáskulcsod, de fogalmad sincs, hogy a 6-8 körül melyik az eredeti, ami a sajátodat nyitja.
Elő kell venned az eredeti irataid, hogy tudd, egyáltalán hol van az otthon.

Előveszed a saját sim kártyád és egyszer csak megszólal a mobilod és egy nő keres. Beszélsz vele, de utána órákig gondolkozol, hogy hogy hívják és hol találkoztál vele, illetve egyáltalán mikor?!

Hazamész és idegen a lakás, a hűtő üres és menekülni van kedved! Menekülsz vissza a családodhoz. Ott meleg étellel várnak. Tudják mi a kedvenced. Tudják hogy tereljék el a figyelmed. Gyerekkori házi kedvenceid örömmel bújnak oda hozzád. Te már a nevüket sem tudod. A nőét sem, aki rád vár valahol. Akihez örömmel hazarohannál. Akiről megint kapsz híreket.

Pihensz pár napot, de nem mész haza, mert az idegen hely. Utána megkeresed őt és beszéltek is 2 szót, mint 2 idegen. Mert idegen vagy neki, sőt magadnak is!
Alig várod már, hogy vége legyen az átkozott szabadságnak és újabb ügyet kapj. Ami persze újabb személyazonosságot jelent. Ki tudja már hányadikat. de előtte az utolsó éjszakát a saját lakásodban töltöd…

Az a bizonyos tükör…

Reggel felébredsz, kimész a fürdőszobába és ott az a fránya tükör. Belenézel. Visszanéz rád egy fáradt, megtört arc, amit helyre kéne ráznod.
Egy arc, ami valamikor örömmel indult munkába, örömmel kapta el a rosszfiúkat. Most csak egy arc a sok közül. Egy arc, ami pár óra múlva már teljesen más lesz. Nézed a tükröt, ami mindig a valóságot mutatja a szabadság és szabadnapok után, s gondolkozol.

Minden ügynöknek szerepel egy szó azon a bizonyos tükrön. Másnak az, hogy élet. Nekem az, hogy becsület. Mert nekem sokkal fontosabb volt, hogy bármennyi személyazonosságom is legyen, bármennyi kialakított életem és bármennyi kitalált történetem, mindig becsületes maradjak. De becsületes maradhat egyáltalán az, akinek ennyi élete van?!

Igen! Keveseknek sikerül, de én mindig megőriztem a becsületességem. 30 személyazonosság ellenére. 30 élet és kitalált történet ellenére. Pedig volt, hogy egy nap 3 féle szerepben is dolgoztam, ha információra volt szükségem.

Hogy csináltam? Kérdeztem! Ha valakit nem ismertem fel, kérdeztem, ha valamire nem emlékeztem, kérdeztem. Nem kellett több csak 1-2 információmorzsa, hogy tudjam melyik életemről van szó.

A lakáskulcsok bilétájára felírtam nemcsak a címet, hanem a nevet is. Az eredetire is. A kocsikulcsokra is. Nem hagytam, hogy teljesen elvesszek.

Legyen már vége!

Aztán történte valami: az új ügyem valahol félrecsúszott és én ott álltam profiként szemben egy fegyverrel és döntenem kellett. Vagy hagyom, hogy szétlőjék a térdem, vagy lebukok és megölnek. Az előbbit választottam. 16 kis kaliberű golyót kaptam a jobb térdembe, de megvédtem az ügyet és a személyazonosságom is.

1 év kényszerpihenő következett. Családom és gyermekkori barátom mellettem állt, sőt minden le nem született segítőm is, akik kapcsolatban voltak velem és a párommal. A gyógyítók is. De én elvesztem közben.

Nem találtam önmagam, nem tudtam, hogy ki vagyok valójában. Ki a 31 közül?! Csak egyet tudtam: helyre kell hoznom a térdem, hogy megcsináljam az alkalmasságit és visszamehessek befejezni ezt az ügyet és utána vége. Kilépek és boldog családi életet élek a nővel, akit mindig is szerettem és aki sosem volt mellettem.

Segítséget kértem. Még nem tudtam járni, de kocsiba ültem és elmentem egy régi zsaruhoz, aki ennél keményebb befejezéssel szállt ki: kiirtották a családját. Tudtam, hogy csak ő tud segíteni. Csak ő tud visszavezetni az eredeti életemhez, hogy megtaláljam azt a zsarut magamban, aki képes felülkerekedni a fájdalmán és a célra tud koncentrálni.

3 hét meditálás, böjt és gyógyulás után visszatértem a családomhoz és elkezdtük a felkészülésem. A lábam pokolira fájt, közben egy trombózis is nehezítette a helyzetet, mely karmikus sérülésem letükröződése. De végül 1 évvel a nem lebukás után ott álltam az alkalmassági vizsgámon, amit sikeresen, 98%-os eredménnyel teljesítettem. Utána 2 napig nem bírtam lábra állni.

Az első munkanapomon 2 levél fájdalomcsillapítóval felfegyverkezve mentem be, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy még nem vagyok jól. Egy ismerős doktornő közvetlen a térdembe adott be két fájdalomcsillapító injekciót és az égi gyógyítók is folyamatosan kezeltek, hogy bírjam. De kibírtam és visszakaptam az ügyem. 1 hét felkészülés következett és ki kellett találnom mi legyen.

Közben újabb hírek jöttek a kedvesemről és úgy döntöttem, hogy mivel úgyis max fél év és befejezem az ügyet, hát vele szemben fogok lakni. Így legalább minden nap láthattam. De sajnos komolyabb kapcsolatba nem léphettem vele, mert egy rossz információ miatt nem tudtam befejezni az ügyemet, 2 év után sem.
Egyre komolyabb volt köztük a vonzódás és már én is nagyon vágytam arra, hogy együtt legyünk, de ha megteszem, veszélybe kerülhetett volna. Mit csináltam?

Felvettem még egy szerepet és eljátszottam, hogy mást szeretek, miközben vele flörtöltem az utcán. Tudom, ez volt a legrohadtabb dolog, amit tehettem, de így meg tudtam védeni. Ő meg – mint utólag kiderült – bár a pokolba kívánt, mégis kibírta és megvárt.

Aztán egyszer csak vége lett. Befejeztem az ügyet, de még mindig nem volt biztonságos. Nekem jött a 6 hét biztonsági szakasz és utána visszaköltöztem az eredeti lakásomba. Őt meg otthagytam. Miért tettem? Mert nem tudtam ki vagyok valójában!

Találd meg önmagad!

A hosszú bevezető után elékeztünk oda, hogy elmeséljem, hogyan is sikerült visszatalálnom önmagamhoz. Ez lesz az a rész, amiben elmondom az én titkom, hogy hogyan csináltam. Ezt bárki le tudja másolni és végig tudja csinálni, ha van akaratereje és igazán akarja. S mikor akarod igazán, ha van célod!

Nekem pedig egy imádnivaló barna nőszemély szerepelt a célkeresztem közepén, akit mindennél jobban akartam, immár 30 éve. Muszáj volt megtennem érte és értünk!

Honnan is indulunk? 31 személyiségem volt, mikor befejeztem az ügynöki pályafutásom, persze az eredetivel együtt. 31 nevem, 31 élettel és 31 történettel. Ebből kellett egy valódit összehoznom. 3 hónap alatt sikerült!

Elmondom hogyan:

Elővettem a 31 igazolványom és hozzá tettem egy-egy A4-es lapot. Az összes jelentésem megvolt a laptopomon, így azokból ki tudtam szedni a lényeget. Minden lapra felírtam annak a személyiségemnek a jó és rossz tulajdonságait és bekarikáztam azt, ami a valódi személyiségemhez is kapcsolódott. A végén kaptam egy jó hosszú listát azokról a negatív tulajdonságokról, amikre már nem volt szükségem és kialakulóban volt egy összegyúrt személyiség, ami passzolt az eredetihez.

A következő szakaszban 1 hétig figyeltem magam és megkértem erre a családom is. Utána mindenkinek másoltam egy-egy példányt ebből a jó és rossz tulajdonságos papírból és megkértem, hogy azokat karikázzák be, amiket tapasztaltak nálam.
Így azonnal láttam, hogy milyen rossz tulajdonságokat sikerült már elhagynom, illetve melyik jó tulajdonságok stabilizálódtak nálam.

Harmadik szakaszban már ezekkel dolgoztam, tudatos önfejlesztés és pszichológusi segítség mellett, hogy kialakuljon az igazi személyiségem.

Volt azonban egy nagy probléma: 20 évig hazudnom kellett és ezt nem tudtam levetkőzni! Illetve, ahogy visszatértem egy közel normális élethez, újra előjött bennem az apakomplexusom, mely nálam úgy jön elő: “olyan vagyok, mint az apám”, ami pedig a valódi személyiségemmel összeütközött.

A végső megoldás

S itt el is érkeztünk ahhoz a részhez, ami már egy jövőt fog bevezetni, ugyanis az, hogy ezt a kettőt levetkőztem, mind a kedvesemnek köszönhetem.

Kapcsolatban voltunk folyamatosan, bár nem úgy, mint egy pár és a sok beszélgetés közben kiderült, hogy különleges képessége van a segítő beszélgetésekhez. Melynek során rámutatott a személyiségem azon részeire, amik erősebbek, mint az apakomplexusom, ami miatt pedig az állandó hazudozást, álcázást nem tudtam levetkőzni. Ő viszont pontosan tudta, hogy az érzéseim iránta igazak!

Megtalálta a módját, hogy elkezdjem feldolgozni és végül fél évvel az utolsó ügyem lezárása után egy olyan személyiséggel tértem vissza hozzá a való életben, ami tökéletesen passzol a régi-új életemhez és a küldetésemhez, miközben a legfontosabb célomhoz is, mégpedig hozzá!

Mint láthatod, nincs lehetetlen és még nekem is sikerült megcsinálnom, pedig sok kollégám ilyenkor örök életre pszichiáteri kezelés alá kerül, mert képtelenek feldolgozni a sok személyiséget és visszatalálni önmagukhoz.

Ha pedig nekem sikerült, akkor neked is menni fog, ha már nem találod a kiutat a sok szereped között, amik ezek szerint nincsenek összhangban.

De mindig az marad a legfontosabb, hogy legyen egy olyan célod, ami segít fenntartani a motivációd! Ha így van, sikerülni fog neked is!

Sok sikert és ha segítség kell, olvasd a blogot és engem, hiszen a segítség itt van az orrod előtt!